185-187. nap

Ma túl fáradt voltam bejegyzést írni. szal csak figyelmeztetek mindenkit, hogy most 3 napig nem leszek net közelben, ugyanis megyek SIRACUSÁBAAAAAA!!!!!! :)))))
Tehát akinek hiányoznék, az írjon csak nyugodtan, szerda reggel válaszolok :)

Dóra!!
NAGYON, DE NAGYON, DE NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!!!!!!

182-184. nap

Mert mászni KELL!!

kilátásunk

Az elmúlt hetek pörgése után nagyon jól esett egy szabadnap. Kezdett kicsit sok lenni megint úgy mindenből. Akik nem dolgoznak 6 órákat egy óvodában, azok nem hiszem, hogy megérhetik ezt. Nehéz velük, fárasztó folyton éberen figyelni, hogy vajon mikor szeretne valamelyikük fejjel lefelé lecsúszni a csúszdán. Ne értsetek félre. Imádom őket! De tényleg! Vannak nagyon jó pillanataink, mikor úgy érzem, hogy elfogadtak és szeretnek. Ilyen például, mikor a közel 2 éves Andrei felkelés után, óriási mosollyal az arcán fut felém és ugrik a nyakamba. Vagy mikor Collins és Arnold két oldalról ad puszit mikor hazamegyek. Vagy mikor Marwin rajzol nekem, és széles mosollyal adja át, lesve, hogy tetszik e, és kap e érte egy aranyos szót. Ezek olyan dolgok, amik megerősítenek engem abban, hogy igenis jól tettem, hogy ide jöttem. 

Ma nemzeti ünnep volt az olaszoknál, így szabadnap révén, elmentem mászni. A lelkem egy darabja mindig üres lesz, akármennyi puszit/ölelést/ajándékot kapok a gyerkőcöktől. Az a rész (ami meg kell, hogy hagyjam elég nagy) sosem telítődik meg rendesen. Legalábbis itt nem. Mert ezek a mászások sosem elegek. Egy ideig kitart a lelkem, de sosem elég ideig. Mert a mászás. A mászás egy olyan dolog, ami nélkül már nem tudom elképzelni az életem. Hisz mennyi mindent köszönhetek neki! Mennyi élményt! Mennyi tapasztalatot! Mennyi barátot! Az elmúlt kb 10 évben, annyi olyan barátom lett a mászás során, hogy azt lehetetlen lenne megszámolni, még ha a lábujjaimat is hívnám segítségül :) Ők azok, akik mindig velem vannak, bárhol is mászom. 

Megnyugvás a lelkemnek mikor a szikla alatt/mellett vagyok. Nem is kell, hogy mászhassak. Elég ha csak kiszabadulok a városból és látom ahogy napfény megcsillan a nitt füleken. Máris elfelejtem gondom bajom, és csak azon jár az agyam, hogy a többiek miért nincsenek itt?

mert belőlem kettő kell :)

Ha ott állok a beszállásnál, tudom ki vagyok, mit akarok. Tudom, hogy ez az életem és, hogy sosem fogom elhagyni. És ő sem engem. Mikor ez az élmény hiányzik, szó szerint elvonási tüneteim vannak, mint egy drogosnak. Talán még rosszabbak is. Rabby kérdezte egyszer, nem is olyan régen, hogy miért jobb sziklán mászni, mint teremben. Válaszomat nem tudtam megfogalmazni, hisz megfogalmazhatatlan, szavakkal körül írhatatlan. Ahhoz, hogy megértsd, miért vonzódom úgy a sziklákhoz, be kell csuknod a szemed, és kitárni a lelked. 

Módszerem egyszerű: indulás előtt egy pillanatra becsukom a szemem, nagy levegőt veszek és máris egy buborékban leszek. Aztán elkezdek mászni. Nem érdekel semmi. Csak érzek. Érzem a napsugarakat. Érzem a lágy szellőt. Érzem, hogyan vág az éles szikla a kezembe. Érzem, hogyan olvad a magnézia a tenyeremről.  Érzem, hogy kicsi a cipőm. :)Nem gondolkozom. Csak érzek. Csak a szikla és én. Egy tökéletes páros. Nincs senki és semmi ami megzavarhatná ezt az összhangot. Viszont nehéz létrehozni. Legfőbb alapja a bizalom. Bizalom a társadban. A barátodban. Ha ez nincs, nincs buborék. A Márk sosem értette, hogy miért nem engedtem olyan sokáig, hogy biztosítson. Hát ezért. Mert bubi nélkül rossz mászni. Szeretem ismerni a partnereimet. Szeretem őket a barátaimnak hívni, hisz így sokkal könnyebben mászom. Mostanra viszont már ott tartok, hogy túl sok van belőlük :) Nehéz a döntés!:))

Szégyenkezés nélkül bevallom, hogy ma a sírás kerülgetett. Igen. Velem is megesik az ilyen. Honvágyam volt. Vagyis inkább barátvágy. Hiányoznak az otthoni, jól megszokott mászások. Lehet, hogy itt több száz méteres utak vannak, de nekem mégis csak a mi apró Betekintsünk járt az eszembe. Hogy mennyivel jobb lenne ott mászni, azokkal akiket szeretek és megbízom bennük. 

Kijövetelemkor egyfajta "tanárként" gondoltam magamra. Hisz sok mindent én mutattam meg Nekik. Most viszont olyan egyedül érzem magam a tanítványaim nélkül. Ők adtak nekem egy óriási löketet, hogy újra kezdjek mászni 2 éve. Szerintem ők sokkal többet segítettek nekem, mint én nekik. Tanítványok nélkül, már semmi sem ugyanolyan. Hiányoztok srácok. Hiányozni is fogtok. Azt hiszem itt az ideje, hogy új tanulók után nézzek :) Ti már "felnőttetek". Már a partnereim vagytok. Nincs mit nektek tanítanom. Gratulálok! Elképzelhetetlenül büszke vagyok rátok, és remélem nem fogtok elfelejteni, akármennyire is csapnivaló tanár voltam:) Én mindig kapható leszek egy "osztály találkozóra". ;) Mert mászni kell. Nincs kifogás :) (Ha pedig sokat csuklotok, ne lepődjetek meg. Csak én büszkélkedek veletek:)

Lehet, hogy most szénné égve, fájó ujjakkal, vörös lábfejjel ülök a gép előtt, de akkor sem hagynám abba semmi pénzért ezt a sportot! (Bár a holnapi izomláztól, biztos átfogom gondolni, de csak egy pillanatra :)

keress meg! :)

Szikla. Nem tudom elengedni. Még mindig a fejemben jár. Az az érzés, amit egy teremben nem tudsz megérezni. Csakis kint, az utak sokasága mellett. Lehet, hogy a bécsi Kletterhalle-ban több száz út várja az embereket, de én akkor is, a mi kis Betekintsünket választanám a családommal. 

 

grilleztünk is 

itteniek. közük nincs az otthoni családhoz :/

én is ilyen leszek, mászás nélkül :(

173-181. nap

Azt hiszem az Iza jogosan cseszett le. Tényleg elég rég adtam magamról hírt. Szóval Drága Izám, mielőtt még ide utaznál és elfenekelnél minket a Dórával lássuk csak, miket csináltam az elmúlt egy hét alatt :)

Múlthétvégén nem csináltam semmit. Itthon punnyadtunk, takarítottunk, meg elmentünk egy kicsit sétálni a Nicoval, hogy azért mégse legyünk egész nap a négy fal között.

Kedden ünnepeltük a Petra születésnapját. Úgy gondoltam, hogy mivel nem volt időnk neki ajándékot venni, sütök neki egy tortát abból a lisztből, amit még anyu hozott. (tudjátok, ő az aki lisztérzékeny). Hát tervnek tökéletes volt. A kivitelezéssel sem volt semmi gond. Csak annyi, hogy azt elfelejtettem, hogy ez a liszt másfajta mint a normális liszt. Szóval az íze szörnyű volt :/ De mindenki nagyon aranyos és jó fej volt, mert azt mondták, hogy finom. Nem hittem nekik, de azért aranyosak voltak :) Jól sikerült a vacsi. Majdnem minden el is fogyott. Szerintem ez a fajta ünneplés sokkal jobb volt, mint egy nagy buli.

A héten semmi más különös nem történt. Kezdem megszeretni a délutáni műszakokat. Szerintem a nagyok is kezdenek egyre jobban megszeretni, meg hallgatni rám. Édesek :)

Manu és Gordfred :)

Serena, az okos 4 éves :)

még mindig szerelem :))

Alessandro és a gyurma emberem

gyurma cica :)

nem volt elég ágyunk :( :))

Nathaniel

Jajj, azt nem írtam, hogy csütörtökön végre eljutottam szemészhez. A doki jó fej volt és tudott valamennyit angolul. De sajna nem tudta megvizsgálni a szemem a kontaktlencse miatt, így pénteken vissza kellett mennem.  A szemem romlott, a -1,75 helyett most már 2-es :( Jah, és azért volt vörös sokszor, mert száraz a szemem. Tehát a Nico kínozhat naponta, mikor csepegtet a szemembe, viszont most nincs itthon egy hétig, úgyhogy majd valaki mást kell megkérnem erre a nemes feladatra. :)

Tegnap este elmentünk aperitivot inni, egy közeli bárba. 5 euróért kapsz egy finom koktélt, meg ehetsz a különböző salátákból, húsokból. Ott volt négy francia meg mi ketten magyarok :) Témáink közt volt minden, mindenféle nyelven :) Utána elmentünk egy koncertre egy közeli színházba. Első látásra szerelem volt. A története pedig valahogy így szólt: 5 évvel ezelőtt bezárt, azóta nem használják. Most viszont szeretnék újra megnyitni, úgyhogy pénzt meg aláírásokat gyűjtenek. Vagy valami ilyesmi. Túl sok volt az olasz nekem :)) A koncert után valami előadás volt, amiből egy szót sem értettem. Mikor az olaszok nevettek, én a fiúkra néztem és elkezdtem nevetni az arcukon, mert ők sem értettek semmit :)) 

Ma BBQ partira vagyunk hivatalosak, ahova el kéne már kezdeni készülődni, de valahogy lusta vagyok. De a Petráék már vagy 4-szer voltak itt, különböző dolgokat kérdezgetve, tehát tényleg ideje lenne kezdeni valami értelmeset magammal :)) 

puszpá!

172. nap

Nah ez is eljött. Földrengés volt ma reggel. Nem tudom, hogy mekkora, de én csak annyit észleltem belőle, hogy mozog az ágy. Felébredtem, hogy mi ez, aztán már vissza is aludtam. Bár gondolom, ehhez annak is köze volt, hogy éjszaka fél óránként jártam a wc-re. Sikerült benyalnom a hasmenős-hányós vírust :(

Tegnap gondolat elterelő hadművelet volt. Egész jól sikerült. Nico elment dolgozni, majd egy óra múlva visszajött, hogy nem volt ott senki, inkább hazajött. Elmentünk egy másik részére Palermonak. Sétáltunk egy jó nagyot, én csorgattam közben a nyálam a vonzóbbnál vonzóbb sziklák felé, majd este hazajöttünk.
Mikor ott voltunk ahol, Sveracavallon, vagy hol, meséltem neki, hogy a Nagymamám panaszkodik, hogy nincs rólam elég kép. Most pótoltuk. Más hozzáfűznivalóm nincs a tegnaphoz. Nézzétek a képeket!

a hátsó kertbe pont tökéletes lesz, köszönöm!

imádom!!!

puszi :)

kék, és szeretem :)

-nah, nah kész vagy? mehet?
-aha!
-na csinálod már a képet?
-várj ez ki van kapcsolva!
-MIII??????

szerelem volt első látásra, nem tagadom!

Upsz, majdnem elfelejtettem. Vagyis tényleg kiment a fejemből. Engem is meglocsoltak ám. Igaz, olyan igazi digitális, skype-os locsolás volt, de akkor is. Legalább Neki eszébe jutottam otthon. Vizet/kölnit idén nem kaptam, de a verset igen. Le sem tagadhatná, hogy Tőle kaptam :) Engedélyt kaptam a megosztására, tehát olvassátok ti is :)

Golyóscsapágy kezdőtörés,

Bordástengely reteszkötés,

Csapsurlódás tangens róval,

Megjöttem a locsolóval.

Köszönöm mégegyszer, hogy nem felejtettél el! Már alig várom, hogy újra találkozzunk :))

168-171. nap

mindig és mindenkor. szeretlek.